Nem kell engem megismerni...nem szükséges,igazán...van aki már ismer és az már elég, nem akarom ugyanazt magyarázni másnak is.Lehet ez az én hibám is, de nem szeretek sok embert beengedni az életembe...ez pedig azért van mert az biztonságosabb nekem.Megvagyok a kis világomban és az elég Nekem...bár egy ideig, aztán rájövök hogy ez nem a legjobb megoldás, próbálok változtatni, de nem sikerül hosszútávon.Én nem vagyok a nyitott könyv fajta, nem tudok olyan lenni, az életem részleteit nem tudom tányéron felkínálni mindenkinek, még akkor is ha nagyon étvágygerjesztő lenne..az nem én vagyok, bár lehet jobb lenne olyannak lenni.Nem tudom levetkőzni azt hogy nekem jobb megtartani a kis életem saját magamnak és másnak semmit sem mutatni belőle....Ezt próbáltam orvosolni azzal hogy a verseimet feltettem erre a blogra, de mikor ismerőseim olvasták annyira pucérnak éreztem magam,mert az annyira személyes hogy addig senki se olvasta őket...Persze nem tudom megállni azt gondolni hogy kedvességből mondják hogy jók, mert lehet hogy nem azok, de nekem segítenek és az elég nekem:)

Tatámnak...

49 évig imádtad és szeretted Őt,
durva szavai vissza nem tántorítottak,
Gyerekeid és unokáid is szeretted,
Bár kimutatni kevésbé tudtad.
Éltél s rengeteget dolgoztál
családodért mindent megtettél.
Vele 4 gyereket felneveltél,
s 5 unoka születését érted meg.
Mi felnőttünk,Te megöregedtél,
de szeretett nagytatánk voltál.
Tésztákat és édességeket vittünk,
mert ezeket mindig szeretted.
Féltettünk s aggódtunk miattad,
de úgy tettél mintha jól lennél,
közben az Ő csúnya szavaitól féltél.
Gyengülni kezdtél,
de Ő nem hagyott pihenni.
Most már nincs más választása
Kell hagyjon téged pihenni
Pihenni örökre...

~2008.01.20.~

Köd előttem,
Köd utánam
verejtékes hajam
szemembe lóg
Szívem hidegen dobog
a hidegség átjárja testem,
megborzongok.
Merre járok?
Kit keresek?
Ezek mind üres utcák,
fagyos arcok,
és hideg szívek.
Kit keresek?
Köd alattam,
Köd fölöttem
megborzongok
merre járok?
Fekete falak,
hideg beton..
Mi ez?
Börtön?
Vagy tán álom,
képzelődés?
Hol a nyár,a napsugár?
Messze van az már...
de néha még gondol ránk,
régi ismerősökre.
Köd előttem,
köd utánam
az út nemsokára elfogy
meddig menjek még?
ez az örök tél
a nyarat hol keressem?
Egy fagyos arcban,
egy hideg szívben,
melyből nem halt ki a remény
s mely kienged ahogy rádpillant.
Az arc már nem fagyos,
a szív forrón dobog
s feléd nyújtja meleg kezét,
neked ajánlja meleg testét
s Te újra megborzongsz,
a gyönyőrűségtől
s érzed hogy megérkezett az örök nyár.